Rövid kisokos véleménykülönbségből fakadó konfliktusokhoz

6 gyakori érv válaszokkal

Megfogadtam, hogy két dolgot nem teszek soha: nem rendelek nadrágot az internetről és nem kommentelek social médián. Utóbbit rég megszegtem, előbbivel kapcsolatban hősiesen kitartok. A gyűlölködő, rosszindulatú megjegyzéseket joggal illetjük kritikával. Azonban gyakran tapasztalom, hogy az emberre akkor is aránytalan mértékben zúdul a népharag, ha tisztelettel fogalmazta meg az álláspontját, ám az eltért a mainstreamtől. Ezt nem tartom helyesnek. Ebben a bejegyzésben abból a helyzetből indulok ki, amikor egy tiszteletteli, ám kritikus vélemény hangzik el és ez részesül backlash-ben és igyekszem megmutatni, hogyan tudsz jól reagálni.

1. “Azért vélekedsz így, mert nem érted eléggé a témát.”

Van, hogy az ember valóban információ hiányában jut egy bizonyos álláspontra, ám legalább ugyanennyire gyakori, hogy éppen a szükséges ismeret megléte mondat velünk valamit. Ilyenkor ki szabad azt mondani, hogy eleget tudunk az adott témáról és éppen ezért nyilatkozunk úgy, ahogy. A magam részéről azzal vagyok a legkritikusabb, amit megértettem (sőt jobban megértettem, mint szerettem volna). Rosaria Butterfield irodalom professzor mondja, hogy a kritizálás egy olyan jog, amit ki kell érdemelni, például azzal, hogy egy adott témába valóban beleeássuk magunkat, mielőtt elhamarkodottan és tudatlanul véleményt formálnánk róla. Egyetértek. Ezért az “edukáció” sokszor nem hogy nem győzi meg a másikat, hanem még tovább erősíti a meggyőződéseben.

2. “Fontos lenne a párbeszéd.”

A párbeszéd valóban fontos lenne, ám mit jelent ez a fogalom napjainkban? Nagyon sokszor nem megértésre való törekvést, értő figyelmet vagy esetleg tiszteletet a másik álláspontja iránt, hanem lehetőséget a hatalomgyakorlásra. Sajnos ritkán tapasztalom, hogy a párbeszéd másról szólna, mint meggyőzésről, dominanciáról, ne adj’ Isten megszégyenítésről. Tehát fontos, hogy egyetértsünk a párbeszéd fontosságában, ám egyúttal ki szabad jelentenünk, hogy csakis a fenti feltételek mellett veszünk részt benne.

(Továbbá ajánlom Szolzsenyicin véleményét a párbeszédről pl. a Warning to The West c. könyvében.)

3. “Ez *fillintheblank* shaming.”

Megint csak: bőven akadnak olyan hozzászólások, amik nyíltan megszégyenítenek embereket vagy embercsoportokat, ám többek közt ezeket is elbagatellizáljuk, ha shaming-nek címkézünk minden olyan álláspontot, aminek az egyetlen bűne, hogy kritikus. Amikor azt mondjuk, hogy valami nem esztétikus, nem etikus, nem hasznos vagy jótékony, az nem automatikusan megszégyenítés. Pusztán egy vélemény, amivel talán nem mindenki ért egyet. Érdemes lehet azon a dimenzión is elgondolkodni, hogy miért vált ki egy-egy ilyen vélemény szégyenérzetet az érintettekből, különösen ha nem ilyen céllal született.

4. “Érdekes, pár éve még mást mondtál.”

Az ember legnagyobb kihívása és szerencséje is egyben, hogy változásra képes. Kihívás, mert túl könnyű a rossz irányba változni, ám egyúttal áldás is, mert képesek vagyunk tanulni, fejlődni, jobbá válni, mint akik tegnap voltunk. Semmi furcsa nincs abban, ha valaki megváltoztatja a véleményét (feltéve persze, ha nem percenként teszi). Adjuk meg egymásnak a szabadságot, hogy így tegyünk és ismerjük el a bátorságát annak, hogy valaki mer álláspontot váltani. Nem könnyű.

5. “Amit nem ismerünk, attól félünk.”

Ez a gondolat hasonlít a “nem tudsz eleget” érvhez. Valóban igaz lehet, hogy ha valamit nem ismerünk eléggé, az félelmet/óvatosságot generálhat bennünk, ám internetes vitákban ennek sokszor kevés jelét látni. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a kijelentés célja, hogy feladat elé állítsa az egyet nem értő feleket, hiszen aki nem tud eleget, annak azzal az adott témával bizony “dolga van”. Míg az ellenvélemény képviselőit ez az érv felmenti minden további házi feladat alól. Ezért megint csak: mondhatjuk azt, hogy eleget tudunk, mondhatjuk azt, hogy nem a félelem mondat velünk A-t vagy B-t.

6. “Gyűlölködő vagy.”

A kritika nem gyűlölködés. A kérdés nem gyűlölködés. Az egyet nem értés nem gyűlölködés. Amikor minden olyan véleményt, ami nekünk személy szerint nem tetszik, ilyen formán megbélyegzünk, elbagatellizáljuk azokat a megnyilvánulásokat, amik valóban rosszindulatból, ártó szándékkal születnek. Plusz, a “gyűlölködő vagy”, nem valódi érv. Ezt a legegyszerűbb hozzávágni a másik emberhez, nem igényel különösebb megfontolást, nincs mögötte egy kifinomult gondolatmenet, ráaadásul a célja is kérdéses. Mit érünk el vele? Megszégyenítünk? Provokálunk? Ezért a legjobb válasz sokszor az, ha bele sem megyünk és egy “Oké”-val nyugtázzuk. Akkor legyek gyűlölködő. Na és?

BÓNUSZ:

“Ne erőltesd a hitedet másokra.”Egyetérthetünk abban, hogy senki sem szereti, ha erőszakosan meg akarják győzni valamiről. Ilyenkor teljesen jogos és érthető az ellenállás és a kritika. Azonban pusztán az, hogy valaki a hite alapján érvel, nem erőltetés. Szabadjon így tenni, különösen, mivel minden vélemény meggyőződésen alapszik. Mindenki hitből operál és amikor megpróbálja meggyőzni a másikat, tulajdonképpen a saját hitébe próbálja “megtéríteni”. Független, teljesen objektív álláspont nem létezik, mindig valamilyen értékrendszer alapján fogalmazunk véleményt.