Egy könyv időről, elmúlásról és az apával való kapcsolatról
Paul Harding Tinkers (a magyar kiadás Apák címmel jelent meg) című könyvénél aligha tudtam volna erőteljesebb évkezdést elképzelni, legalábbis, ami az olvasmányaimat illeti. Nagyon hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint Marilynne Robinson Gileádja – ami egyébként az egyik kedvenc könyvem -, s nem véletlen, Harding ugyanis, mint megtudtam, az írónő egykori diákja.
Kezdem azzal, hogy számomra valódi írói teljesítmény, ha valaki nem pusztán arra képes, hogy fordulatos cselekményt szőjön, hanem hogy a csendes, belső világot tudja úgy megfesteni, hogy amikor olvasom, felismerek valamit, amit pontosan érzek, de sosem tudnék így megragadni. Paul Harding története ilyen. S valószínűleg részben emiatt is, teljesen körbevett. Furcsán hangzik, de talán ez a jó szó arra, amit átéltem. Nem csak azért olvastam lassan, mert egyébként nehéz olvasmány, figyelmet követel, hanem azért is, mert nem akartam, hogy az a hangulat, amit teremtett, véget érjen.
A történet nem bonyolult: George Washington Crosby haldoklik. Azt képzeli, hogy az otthona rázuhan, egyik emelet a másik után, mígnem maga az égbolt is betemeti. George szeme előtt emlékek sora bontakozik ki, ám amire mindennél jobban vágyik az ez: hogy feleleveníthesse az édesapját, aki hetven évvel korábban elhagyta a családot. A könyv innen indul és mutatja be George gyerekkorát, az édesapját, majd a regény utolsó szakaszában a nagyapját. A fiúk apákhoz való bonyolult viszonya szinte észrevétlenül bontakozik ki az olvasó előtt. Hol az egyik, hol a másik szereplő perspektíváját vesszük fel, időben ugrálunk, mígnem az emlékeknek egy olyan kuszasága jön létre, amelyről könnyű elképzelni, hogy egy haldokló gondolatait jellemezze. A Tinkers azonban nem csak a szülő-gyerek kapcsolatról szól, még ha tagadhatatlan is, hogy ez a központi téma. A történet olyan témákat feszeget, mint az elmúlás, a sebzettség vagy a szégyen.
Több ponton is azt éreztem, hogy egy-egy sor vagy bekezdés összetör, de a könyv utolsó néhány oldala az, amire valahogy egyáltalán nem számítottam és nem szégyellem beismerni, hogy végig sírtam. A Tinkers fantasztikus irodalmi alkotás, egészen biztosan újra fogom olvasni, valószínűleg rövid időn belül. Tegyetek ti is így, nem fogjátok megbánni!
A borítóképet Roman Kraft készítette, és az Unsplash-ről származik.
