Mitől leszünk jó emberek?

A megfelelési kényszerről, keresztény szemmel

Amióta emberekkel foglalkozom, az egyik olyan nehézség, ami feltűnő gyakorisággal és életkortól függetlenül felmerül a beszélgetéseinkben, az a megfelelési kényszer. Aki érintett a kérdésben, annak aligha kell magyarázni: a megfelelési kényszer azt a jelenséget írja le, amikor valakinek kiemelt fontosságú, hogy másoknak megfeleljen, mely célért rendszeresen kész háttérbe szorítani a saját szükségleteit és igényeit. Ez megjelenhet abban, hogy nehezen mond nemet, hogy kerüli a konfliktust, vagy hogy olyan hibákért is elnézést kér, amik nem az ő felelősségkörébe tartoznak. A YouGov piackutató és adatelemző cég egyik amerikai felmérése alapján 1000 felnőtt válaszadó 49%-a jelezte vissza, hogy megfelelési kényszerrel küzd, láthatjuk tehát, hogy egy olyan problémáról beszélünk, ami nem csupán elvétve fordul elő. De mennyiben árnyalja a képet, ha valaki gyakorló keresztényként küzd a fentiekkel?

Mi tesz jó emberré?

Jézus arra hív, hogy imitáljuk: irgalmasságban, nagylelkűségben, áldozatkészségben. Keresztényként őszintén vágyunk arra, hogy jó emberek legyünk, egyszerűen azért, mert az Isten, akit követünk . Igen ám, de mit jelent pontosan jó embernek lenni? Mit jelent jó kereszténynek lenni? Egy jó ember okozhat csalódást? Vitatkozhat? Mondhat nemet másoknak? Sok múlik azon, hogy hogyan válaszoljuk meg a fenti kérdéseket, mert végső soron a meggyőződéseink irányítják a viselkedésünket. Vegyünk egy példát! Ha azt tartom keresztényi hozzáállásnak, hogy minden kérést elvállalok, akkor visszautasítani egy megkeresést egyet fog jelent a szememben azzal, hogy „rossz” keresztény vagyok. Egy másik példa: Ha szerintem egy jó ember mindenáron kerüli a konfliktust, akkor kisebb eséllyel fogok kiállni amellett, amit igaznak vélek, nehogy „rossz” embernek tűnjek a környezetem szemében. A megfelelési kényszer logikája alapján csakis az a jó, ami a másik tetszését, elfogadását és elismerését keresi. De tényleg így lenne? Valóban szükséges folyamatosan feláldoznom és alárendelnem magam? Egyáltalán nem. Az igazság az, hogy bizonyos helyzetekben teljesen indokolt a nemet mondás és a vélemények ütköztetése. Tovább megyek: van, hogy a legnagyobb jót pontosan akkor tesszük  – mind másokkal, mind pedig saját magunkkal-, ha elutasítjuk a kérésüket vagy ellenkezünk a nézeteikkel.

Elvárások szorításában

Sokszor észre sem vesszük, de a tágabb társadalom is aktívan formálja azt, ahogyan a keresztényi identitásunkról gondolkodunk. Széles körben elterjedt nézet, hogy egy hívőnek milyennek „kellene” lennie és ha bármilyen oknál fogva mégsem töltjük be a hozzánk fűzött (néha már-már irreális) elvárásokat, a csalódottság általában nem pusztán a személyünkre, hanem a vallásra is irányul, aminek a képviselői vagyunk.

Szeretnénk bizonyságot tenni. Szeretnénk só és világosság lenni.  Szeretnénk úgy élni, hogy a példánkat látva mások is közeledni akarjanak Istenhez. Ez viszont át tud alakulni egyfajta megfelelési kényszerré, amikor mindent arra teszünk fel, hogy a környezetünk tetszését elnyerjük. „Csak nehogy csalódást okozzunk!”, „Csak nehogy azt gondolják, hogy…” Tény, hogy nem pusztán az üzenetünk fontos, hanem a stílus is, amiben közvetítjük, ám minden akkor sem szólhat a másik érzelmi reakciójáról. Ugyanis közölhetünk valamit a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, alaposan megválogathatjuk a szavainkat és még így is lesznek, akik felháborodással reagálnak. Ha pusztán az ő visszajelzésükre alapozunk, arra a következtetésre juthatunk, hogy jobb lett volna hallgatni. De mennyire értékes az az elfogadás, ami félelemre épül? Amikor mások reakciójától tartva azt mondom, amit hallani szeretnének valódi harmóniát teremtek? Érdemes ezeken elgondolkodni.  

Egy másik perspektíva

Szakemberként a következőt javaslom: Mi lenne, ha nem a másik ember tetszését, hanem a javát keresnénk? Az ószövetségi próféták példaként állnak előttünk. Kimondták az igazságot, akkor is, ha az az emberek elutasítását, kételkedését vagy haragját vonta maga után. Miért? Mert elsősorban nem nekik akartak tetszeni, hanem Istennek. Nem az emberek tetszését keresték, hanem a javukat. Felismerték, hogy nem csak akkor imitálják Istent, amikor nagylelkűek, hanem akkor is, ha bátran és őszintén élnek. Lehet, hogy nekünk is ezt kellene tennünk?  

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan tudod leküzdeni a megfelelési kényszert, szeretettel várunk május 14-én 19:00 órakor a Ti vagytok a föld „show”-ja előadás-sorozat következő részére, ahol többet is megtudhatsz a témáról! További részletekért látogass el az esemény Facebook oldalára!

A fotót Ryoji Iwata készítette és az Unsplash-ről származik.

Similar Posts