Klímaszorongók figyelem!
Íme a keresztény teológia megnyugtató válaszai a bolygóval kapcsolatos aggodalmainkra
Leonard Ravenhill írja Why Revival Tarries1 c. könyvében, hogy az emberek alapvetően három kategóriába sorolhatók: azok, akik félnek, azok akik nem tudnak eleget ahhoz, hogy féljenek, és végül azok, akik ismerik a Bibliájukat.22 Ha meg kellene neveznem, hogy melyik csoport hangja ma a legerősebb, valószínűleg az elsőre tippelnék és ebben aligha van bármi meglepő. A félelem rossz esetben lebénít, jó esetben viszont mozgósít, tettekre sarkall, figyelmet követel. Szeretném hinni, hogy többek közt ennek a megnyilvánulását látjuk ma a bolygó megmentésére irányuló törekvésekben.
Akiknek a hangját azonban hiányolom a diszkusszióból, az a harmadik csoport: azok a keresztények, akik rendelkeznek mélyebb teológiai ismerettel. Miért releváns ez? Azért, mert a Biblia nagyon konkrétan beszél a bolygó jövőjéről, azonban tapasztalataim szerint ez egy olyan téma, ami ritkán hangzik el a pulpitusról és még gyakorló keresztények sem mindig tudják, pontosan miről is van szó. Pedig nagy szükségünk lenne az üzenetre, mert jóval biztatóbb és reménytelibb képet fest pl. a Jelenések könyve, mint Greta Thunberg egy-egy nyilatkozata. De nézzük meg, mit tanít a Szentírás pontosan!
1. Nem kell megmentenünk a világot
A klímaaktivizmus célja a világ megmentése. Azért mondunk le a szívószálról, a műanyagzacskóról és a PET palackról, hogy legyen holnap. Szeretném leszögezni: A természet megbecsülése és megóvása fontos cél, ami mögé jó, ha be tudunk állni. De beszélhetünk megmentésről? Szükséges egyáltalán megmenti a földet? A keresztény teológia válasza egyértelmű: nem kell megmentenünk a világot, egészen egyszerűen azért, mert már megtörtént. Kétezer évvel ezelőtt, a Golgotán nem csak az ember sorsa dőlt el, hanem a világé is. A kereszténység ugyanis azt vallja, hogy amikor Ádám és Éva vétkezett és a bűn bejött a világba, az nem pusztán őket érintette, hanem a földet is. Az Édenkert idilljét, ahol semmi nem árthatott az embernek, felváltotta egy olyan világ, ami gyakran nem a barátunk: megrémiszt, megsebez, megpróbál (1Móz 3:17-18). Jézus azért is jött, hogy áldozatával nem csak minket, hanem ezeket a viszonyokat is helyreállítsa.
2. Új ég és új föld
De mit jelent a fent említett helyreállítás? A kereszténység jövőképe nem halál és pusztulás, hanem élet és megújulás (Jel 21:5). Így ír erről a Biblia: „Mert íme, új egeket és új földet teremtek, nem emlékeznek a régiekre, eszébe sem jut senkinek. Ezért örüljetek és örvendezzetek mindörökké azoknak, amiket teremtek.” (Ézs 65:17-18) Isten célja nem a pusztítás. Már Noé idejében megígérte, hogy többé nem sújtja özönvíz a földet (1Móz 9:11). Ezért ha úgy érezzük, hogy a félelem a tengerszint emelkedéstől és egy újabb özönvíztől kezd minket is elérni, keresztényként kapaszkodhatunk Isten ígéreteibe, melyek változatlanok. Ő nem elpusztítja, hanem megtisztítja a földet, mindentől ami ártalmas, veszélyes, bűnös, hogy egy napon olyan új földön élhessünk, ahol nincs betegség, halál, fájdalom (Jel 21:4).
3. Ami most megijeszt, az nem az elmúlás jele, hanem a születésé
Pál így ír erről a Rómaiakhoz írt levelében: „Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik, mind ez ideig.” (Róm 8:22) Figyelj arra, amit mond. A világ nem haldoklik. Vajúdik. A vajúdás az élet jele, hiszen a születést előzi meg. Fáj, igen, de nem az a fájdalom, ami a halál és a pusztulás közeledtét jelzi. Martyn Lloyd-Jones orvosból lett igehirdető az évszakok váltakozását hozza fel, mint a természet szüntelen törekvését az életre, hiszen a tavasz újra és újra eljön, míg nem egy napon végleg győzedelmeskedni fog az elmúlás felett (ami az ősszel és a téllel most még rendre megjelenik).
4. Első az ember
A keresztény teológiában a bolygó megmentése szorosan összefonódik az emberével (ezt már a korábban említett bűneset kapcsán is látjuk). Ezért elutasítandó minden olyan természetvédelmi törekvés, ami az ember rovására történik. Ma gyakran látjuk, hogy a világ szegényeit éri hátrány azért, hogy a jólétben élők minél tisztább energiát használhassanak, ám a Biblia épp fordítva gondolkodik. Első az ember. Ha őt felemeljük, az összes többi kirakódarab a helyére kerül. (Ezt szépen alátámasztják azok a felmérések, amikben egyértelműen látszik, hogy a szegényebb régiókban a jólét növekedésével a környezettudatosság is előtérbe kerül. Teljesen érthető, hogy addig senkinek sem a műanyagzacskó a legnagyobb gondja, amíg nincs, amit beletegyen.) Ugyanígy a gyermekvállalásban való elbizonytalanítás, ill. a nagycsaládok felé intézett kritika sem járható út (bár visszatérő üzenete a radikálisabb klímaaktivizmusnak), hiszen ebben az esetben a legkisebbeket rendeljük alá a természetvédelemnek. Ezt a Bibliai tanítás szintén nem támogatja, sőt (1Móz 9:1). Isten minden bizonnyal nem bátorítana a bolygó benépesítésére, ha az egyúttal a vesztét is okozná.Rendkívül elterjedt, ám téves az az elképzelés, hogy az örök életben szellemként lebegve ülünk egy felhőn. Isten ezt a földet szánja az otthonunknak, hogy a test feltámadását követően itt éljünk, egy megújult, jobb világban. „Az igazak öröklik a földet és mindvégig rajta laknak.” (Zsolt 37:29) Isten mindannyiunkat hív.
A kérdés tehát nem az, hogy mi lesz a bolygóval, hanem hogy ott leszek-e, hogy lássam?
