Honnan tudhatom, hogy feldolgoztam a múltat?

Mindenki vágyik arra, hogy valamilyen formában békét tudjon kötni azzal, amin nem tud változtatni. Az „elfogadás”, „elengedés” vagy „feldolgozás” szavak gyakran vetődnek fel pszichológiai kontextusban, arról azonban már ritkábban esik szó, hogy pontosan mit értünk alattuk. Mit jelent elfogadni azt, ami velünk történt? Honnan tudhatjuk, hogy tényleg feldolgoztuk a múltat? Létezik egyáltalán olyan, hogy elengedés? 

Dóra egy közeli barát váratlan elvesztését követően keresett fel. Egy év telt el az eset óta, ám úgy érezte, hogy a közös emlékek felelevenítése vagy akár csak a neve kiejtése továbbra is fájdalmasan érintette. Szerette volna feldolgozni a történteket, és elfogadni, hogy bár nem érti, miért kellett így lennie, a múlton már nem tud változtatni. 

Tagadhatatlan, hogy a múltbeli események feldolgozása gyakori témája a pszichológiai konzultációknak, legyen szó arról, ami történt, vagy arról, ami nem történt. S bár elsőre egyértelműnek tűnhet, mit értünk elfogadás alatt, mégis fontos konkretizálni, hogy számunkra ez pontosan hogyan nézne ki a gyakorlatban? 

A feldolgozás nem azt jelenti, hogy sosem leszek szomorú

Amikor Dórát megkértem, hogy pontosítsuk, mit ért feldolgozás alatt, egy pillanatra elgondolkodott, majd így fogalmazott: „Azt hiszem, számomra a feldolgozás úgy nézne ki, hogy már nem vagyok szomorú, ha a barátom eszembe jut.” Hiszem, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, s nem ok nélkül. Azt gondolom, valahol ösztönös és teljesen érthető reakció, hogy a bennünk feltörő szomorúságra, dühre, csalódásra, vagy hiányérzetre úgy tekintünk, mint valamire, ami a gyógyulásunk útját állja. És valóban fontos cél, hogy ezeknek az érzéseknek az intenzitását csökkenteni tudjuk annyira, hogy ne árnyékolják le a mindennapok örömeit. Másrészről viszont az elfogadásban nagyon is helye lehet a szomorúságunknak. 

Mert valljuk be: vannak dolgok, amik soha nem lesznek nem szomorúak. Van az a hiány, ami soha nem lesz észrevétlen a lelkünkben. Létezik igazságtalanság, ami soha nem lesz nem dühítő. 

A cikk a Képmás magazin oldalán folytatódik..