Férfiasság újraértelmezve

Jonatan Kreilgaard alkotása az Aarhus-i Gender Museum (egykor Women’s Museum) előtt kapott helyet. Első ránézésre a klasszikus görög szobrok stílusát idézi, ám a látszat csal: a matt, fehér anyag ugyanis nem márvány, hanem műanyag. A szobor 3D scanner segítségével készült, de nem ez jelenti a legnagyobb különbséget ókori elődeihez képest, hanem a tény, hogy egy meztelen férfit ábrázol, női mellekkel, melyeken egy újszülött csecsemő csüng. A művész saját elmondása szerint¹ szakítani szeretett volna a tradicionális megközelítéssel, ami a különböző jellemvonásokat nemek szerint kategorizálja és létrehozni egy gondoskodáson alapuló férfi identitást, amelyben keveredhet a vulnerabilitás a maszkulinitással. Míg a férfi erő egykor pusztító, erőszakos, háborús cselekedetekben nyilvánult meg, a szobor úgy fejezi ki, mint jelenlétet, gyengédséget és gondoskodást. A genderfluid értelmezés keretein belül sebezhetőség és bátorság közé egyenlőségjel kerül.

Amiben egyetértek Kreilgaard-dal (azt hiszem)

A művész egy fontos kérdésre kereste a választ, csak nem a megfelelő helyen. Az apátlanság világszerte komoly probléma, ami különösen meghatározó következményekkel jár a fiúgyermekek számára. Az apa hiánya összefügg a viselkedészavarokkal, szuicidalitással, fiatalkori bűnözéssel, tanulási nehézségekkel; folytathatnánk a sort. Óriási szükség van felelős férfiakra, akik képesek áthidalni a saját önzésüket, félelmeiket, tanácstalanságukat és vállalni a szerepet, amibe egy gyermek születésével kerülnek. Híján vagyunk azoknak az embereknek is, akik jó példát tudnának mutatni az apa nélkül maradt fiataloknak, akik felkarolnák, meghallgatnák, tanítanák őket. Ha jól értem, Kreilgaard is valami hasonlóra utal, amikor a bátorságot emlegeti, az ugyanis szerinte nem az agresszív viselkedésben vagy háborúskodásban, hanem a sebezhetőségben kellene, hogy megnyilvánuljon. Egyetértek vele abban, hogy utóbbihoz bátorság kell. Elköteleződni, felelősséget vállalni, kapcsolódni az érzelmeinkkel ijesztő élmény, férfinak és nőnek egyaránt. El tudom fogadni, hogy a férfiakat övező sztereotípiák miatt, nekik nehezebb felvállalni és megmutatni a sebezhetőségüket. Miért érzem mégis céltévesztettnek mindezt egy szoptató apával illusztrálni?

A művészet célja

Talán tavaly történt, hogy egy nürnbergi templomban pornográf képekből készült kiállítás, Jézus szeret címmel. Akkor két gondolat fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy jóval nagyobb az Isten irgalma, mint azt emberi ésszel felfoghatnánk. Erre egyébként a saját ballépéseim kapcsán is éppen elégszer rádöbbenek, itt viszont amiatt bizonyosodtam meg róla újfent, mert semmi más magyarázatot nem találtam arra, hogy miért nem csapott bele a villám egy épületbe, ami ekkora tiszteletlenségnek engedett teret. A másik gondolat, ami elkezdett foglalkoztatni, hogy mikor szűnik meg a művészet művészet lenni? Vagyis hol húzódik a határ művészet és ideológia között?

Félreértés ne essék, ez nem a prüdériáról szól. A legszemérmesebb néző is legkésőbb Michelangelo Dávidjánál vesz egy mély levegőt és igyekszik megemészteni, amit lát. A művészet megbotránkoztathat, taszíthat, dühíthet, kelthet undort, felháborodást, örömet, csodálatot, bármilyen érzést. Nem ez a lényeg. Hanem, hogy milyen céllal teszi ezt. Azért, hogy elgondolkozzunk? Hogy mélyebbre ássunk magunkban? Hogy észrevegyük, amit addig nem láttunk? Rendben van. Ám ha az a cél, hogy a szánkba rágja, mit gondoljunk és hogyan lássuk a világot, arra van más szavunk: propagandának hívjuk. Emlékszel a kommunista plakátokra? Azokon sem azért nevetünk, mert viccesek, hanem, mert kínosan átlátszóak. Ahogy már korábban utaltam rá, Kreilgaard egy fontos témát vetett fel, de szerintem nem jó irányban tapogatózott. Túl egyértelmű a konklúzió, ezért a szemlélőben fel sem merül, hogy interpretációkkal bajlódjon. 

Férfiak egykor és most

Kreilgaard kontrasztba állítja a régi korok férfiasságát a saját modern megközelítésével. Szerinte, míg egykor a maszkulinitás destruktív erőként jelent meg, háborúskodásban és erőszakban, az alkotása gyengédséggel és gondoskodással asszociálja. De mi van akkor, ha a kettő nem zárja ki egymást? Nem létezhet a gondoskodásnak több különböző formája? Mi van akkor, ha anno a férfiak pontosan azért voltak hajlandóak elvérezni a csatában, mert így tudták megvédeni mindazt, ami számukra fontos? Nem mondom, hogy a világtörténelem folyamán minden egyes esetben erről volt szó, de ha őszinték vagyunk, a többség nem azért vonul harcba, mert annyira jó móka meghalni. Áldozatot hoznak, védelmeznek és gondoskodnak róla, hogy a nők és gyerekek egyaránt biztonságban élhessenek. Mert nem csak az a törődés, amikor keblemre veszem a gyermekem, hanem az is, ha valaki megteremti a körülményeket ahhoz, hogy ez nap mint nap zavartalanul történhessen. Óriási naivitásról tesz bizonyságot azt állítani, hogy ezekre a kvalitásokra ma már nincs szükség. Elég ránéznünk a térképre és konfliktusok sorát látjuk kibontakozni a szemünk előtt, közel s távol. Teljes szívemből gyűlölöm, hogy így van, de attól még nem tudok változtatni rajta, tagadni pedig felesleges lenne. Amikor támadás alá kerülünk, rakéták süvítenek és bombák robbannak, nem a szoptató férfi gyengédsége küzd értünk, hanem a maszkulinitásnak pontosan az a fajta megnyilvánulása, amit Kreilgaard alkotása annyira siet temetni. Nem a férfiasság az ellenség, hanem az önzés. Amikor nem érdekel mi lesz másokkal, amikor teljesen mindegy, hogy mit hoz a holnap addig, amíg a saját akaratomat érvényesíthetem. Ez minden konfliktus forrása, nem a férfi erő.

Család?

Kreilgaard kiemeli, hogy a gyengédség a következő generációra nézve is releváns, ezért is ábrázolja az apát gyermekével. Csak az nem világos, hogy ehhez miért szükséges egy személyben ötvözni férfit és nőt, ha egyszer külön-külön is működik: családnak hívjuk. A szobor a művész és barátnője testének ötvözete, de nem ugyanezt az eredményt kaptuk volna, ha ketten pózolnak a gyermekkel? Semmivel sem lett volna kevesebb férfiasság és nőiesség, csak nem egy személyben összpontosult volna. Pont ez a lényeg. Egy családban a különbözőségeink képeznek egységet. Kiegészítjük, formáljuk, csiszoljuk egymást, de nem kell, hogy mindenki minden is legyen. Együtt kell elégnek lennünk, nem egymagunkban. Tudom, hogy rengeteg családban nem ez a kép valósul meg és ahogy fent is említettem, az apa hiánya (vagy éppen a jelenléte) okozza a legmélyebb sebeket. Szomorúsággal tölt el, hogy így van és fontosnak tartom, hogy erről nyíltan lehessen beszélni. Egyúttal azonban arra is emlékeznünk kell, hogy a hibás működések, nem jelentik, hogy maga az alapelképzelés rossz lenne.²

Ahol valóban összeér az erő és a gyengédség

A szobor címe Agapé. A művész megemlíti, hogy spirituális kontextusban is értelmezhetjük az alkotást, ami csak tippelni tudok, hogy mit jelent. Ha azt, amire gondolok, akkor a szoptató apa szobrára holmi kevés szükség volt, mert a Biblia lapjain már találkoztam olyan férfival, aki egyszerre volt erős és sebezhető. Sőt akkor volt a legerősebb, amikor a legvulnerábilisabb pillanatait élte: Jézus a kereszten. A Biblia olyan Istent vetít elénk, aki egyesíti magában az erőt és a gyengédséget, aki lankadatlanul harcol az övéiért, ám közben úgy vigasztalja őket, mint anya a gyermekét.

Vannak dolgok, amiket nem kell feltalálnunk. Egyszerűen csak visszatérhetnénk a többezer éves igazságainkhoz, amik generációk egész sorát megtartották már. Minket sem hagynának elkallódni.

1. “The sculpture breaks with traditional gendered character traits and space of opportunity and offers a new nurturing masculine identity where vulnerability and masculinity can play together. In other words, the breastfeeding and nourishing man focuses on the gaps between the sexes, and thus questions what the man should be and be able to do. With neoclassical references to the ancient word agape, which in its Greek origin means unlimited love and affection, the work brings to mind the renaissance of the modern man. Where masculine strength in the past has most often been portrayed as destructive, violent and battle-ready, the strength is expressed here through presence, tenderness and care for the new life – a new generation. The work thus equates vulnerability and courage in a fluid understanding of gender and can thus be read into both spiritual and political contexts.”
   ↩︎
2. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem minden gyermek a klasszikus felállásban, apa és anya mellett nevelkedik, de ez sem von le a fentiek igazságtartalmából.
   ↩︎

Fotó: Gabi Repaska, Unsplash.