Eltűnő értékek

Thomas Sowell közgazdász Discrimination and Disparities c. kötetében ír arról, hogy a kötelesség szó előfordulási gyakorisága harmadára csökkent az angol és amerikai könyvekben. Nem voltam tisztában a statisztikával, mégsem lepett meg az adat. Mert mondhatnánk, hogy ez pusztán az irodalomról szól – fogalmi preferenciákról, szókincsről, témaválasztásról -, de az igazság az, hogy a betű általában a korszellemet tükrözi vissza. És nem emlékszem, mikor hallottam utoljára bárkit is kötelességről beszélni. Ellenben naponta szembejönnek olyan fogalmak, mint jog, szabadság, privilégium. Hangsúlyozzuk, hogy mi az, ami jár, ám holmi kevés utal arra, hogy bármivel is tartoznánk egymásnak, az életnek, vagy saját magunknak.

Mi ezzel a probléma? Amikor szavak tűnnek el, olyankor azok az értékek is elkezdenek kikopni, amiket jelölnek. A két folyamat szorosan összefonódik. Ezt pedig nagyon is érzékeljük. Ma minden választás kérdése. Dönthetünk születésről, halálról, identitásról, tisztességről, kiállásról; kevés dologról tartjuk úgy, hogy a kötelességünk. Sokkal inkább mérlegelünk, hogy akarjuk-e, hogy úgy érezzük-e, hogy van-e kedvünk, hogy van-e haszna stb. Kötelességre hivatkozni, főleg akkor, ha az érzéseink mást diktálnak, egyenlő az elnyomással és a szabadság korlátozásával. Azt gondolom, főleg emiatt nem várunk már el egymástól semmit. Magunktól sem. Nehogy a szabadságunk sérüljön.

Csak azt felejtjük el, hogy a kötelesség zabla a szabadság szájában. Ne ámítsuk magunkat: szükség van rá, mert a fék nélküli szabadságnak senki sem ura. Talán úgy tűnhet, hogy minket szolgál, hogy oda tartunk vele, ahova akarunk, de valójában minden percben rajtunk tapos. Semmi sem pusztít el olyan gyorsan, mint a korlátok nélküliség. A szabadság csak akkor válik a javunkra, ha megzabolázzuk.

De mit jelent a kötelesség? Azt, hogy tűrök. Hogy tartom a szavam. Felismerem, hogy része vagyok valami nagyobbnak és megteszem, amit megkövetel tőlem. Azt jelenti, hogy nem minden rólam és az érzéseimről szól. Sőt, az érzéseim mellékesek. Azért cselekszem, mert így döntöttem. Mert ez a helyes. Nem azért, mert jól esik. Vissza tud ütni a kötelességtudat? Hogyne. Jó pár emberélet múlt már azokon, akik „csak a kötelességüket teljesítették”. Az is ismerős, amikor nők nem lépnek ki egy bántalmazó közegből, mert a „kötelesség” maradásra bírja őket.

Ezért csakis annak rendeljük alá magunkat, ami örök érvényű törvény. Ami az egyén és a közösség javát szolgálja. Annak viszont egész valónkkal.