A test teológiája

6 értékes igazság a testünkről

Sok szó esik manapság arról, hogy mi is a test jelentősége. Számít az, ahogy kinézek? Fontos, hogy mi a biológiai nemem? Rendben van az abortusz vagy az eutanázia? Fogadjam el magam vagy inkább járjak el edzeni? Azt tapasztalom, hogy a keresztény válasz általában egyértelmű, ám a magyarázat már ritkábban hangzik el. Pedig igazán gazdag teológia húzódik meg a véleményünk mögött, amit érdemes lenne többször megemlítenünk. Vallom, hogy minden világnézetnek joga van formálni a közgondolkodást. Szabadon dönthetünk arról, hogy valamit hiszünk vagy sem, a puszta említés azonban még távolról sem kényszer.

Íme tehát 6 igazság a testről, keresztény szemmel:

A test jó

Sosem értettem, hogyan tudott keresztény körökben ennyire elterjedni az a nézet, ami szembeállítja egymással a testet és a lelket. A kereszténység ugyanis pont az a vallás, amiben rendkívül fontos az emberi test. A test kontroll alatt tartása mindig is központi tanítás volt. A kereszténység kezdettől fogva hirdette, hogy jobb, ha nem engedünk minden késztetésnek, ám ez nem azt jelenti, hogy a testünk rossz vagy gonosz. Az a fajta szélsőséges aszkézis, ami egyúttal a test sanyargatását is jelentette, már erősen elkanyarodott az eredeti tanítástól. Az önkontroll nem egyenlő az önsértéssel. A testünk értékes, jó és megbecsülést érdemel.

A test identitásformáló erővel bír

A keresztény teológiában a test nem akadály, nem börtön, nem ellenség. Test és lélek szorosan összefonódik és egyik identitásformáló ereje sem kisebb a másikénál. A testem is én vagyok. Amikor korog a gyomrom, nem azt mondom, hogy a testem éhes, hanem, hogy éhes vagyok. Én vagyok éhes. Ugyanígy, nem a testem beteg, hanem beteg vagyok. Én vagyok beteg. Amikor tehát az identitásomról és arról gondolkodom, hogy ki is vagyok én, a testemet sem zárhatom ki a gondolatmenetből. Mert van beleszólása, nem is kicsi.

A testünk Istentől van

A Teremtés könyve azt írja, hogy Isten a föld porából formálta meg az első embert, innen az Ádám név (a héberben a föld adamah). Ám ugyanígy valljuk, hogy Isten nem csak az első embert teremtette, hanem mindenkit, aki valaha létezett. Senki sem születik Isten akaratán kívül. A hitünk szerint már az anyaméhben is Isten formálja meg a testünket (többek közt ezért sem támogatják keresztények az abortuszt). Továbbá, aki Krisztust követi, az egész lényére, tehát a testére is úgy tekint, hogy az Övé és Ő rendelkezik felette. “Nem a magatokéi vagytok”, mondja Pál a korintusiakhoz írt levélben.

A test a Lélek temploma

A kereszténység szerint azért is illeti meg a testet különös megbecsülés, mert Isten Lelke bennünk él. A testünkre úgy hivatkozik Pál, mint a Lélek templomára, ezért igyekeznünk kell, hogy méltó módon bánjunk vele. Mit jelent ez? Mértéktartást (mindenfajta értelemben), tisztaságot (átvitt értelemben is), odafigyelést, megbecsülést, törődést.

A test feltámadása

Sokszor írtam már itt erről, de nem lehet elégszer ismételni: a keresztény tanítás nem azt hirdeti, hogy a halál után csak a lélek tovább él. Ennél sokkal többről van szó, ugyanis a test feltámadását is vallja. Ez tovább erősíti, amit az előző oldalakon az identitásról írtam, hiszen ha a testem is én vagyok, teljesen logikus, hogy a halál után nem csak a lelkem fog tovább élni.

Isten testet öltött

Adventben különösen aktuális az inkarnációról elmélkedni. Isten testben jött el hozzánk, amikor Jézus megszületett Betlehem városában. Nem létezik a testnek ennél határozottabb igenlése, mint hogy a Mindenható maga is úgy döntsön: emberré válik. Ettől függetlenül az inkarnáció jelentősége jóval nagyobb (a kereszténység szerint Jézus azért öltött testet, hogy megváltson minket, embereket), de a fenti is egy olyan aspektusa, amiről érdemes lehet gondolkodni.