Közkedvelt keresztények bukására nem az a jó válasz, hogy „mind bűnösök vagyunk”

Egyetlen számát sem tudnám megnevezni és valószínűleg fel sem ismerném, ha szembejönne az utcán. Ez egy olyan állítás, amellyel keresztény körökben nem egyszer generálok általános megdöbbenést, a szóban forgó személyt ugyanis minden „gyülis” ismeri. A dalaira hívők ezrei emelik magasba a kezüket, évtizedek óta. Ezért is sokkoló a hír, amelyet egy blogger osztott meg róla, miszerint több nővel is csalta a feleségét, gyermekei anyját.

„Mind bűnösök vagyunk.” Tudjuk.

A csalódott emberek egyike sem állítja, hogy ő tökéletes. S még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy én tetszelgek most így: ha megkérnek egy állásinterjún, hogy osszam meg három rossz tulajdonságomat, akkor harminchármat is fel tudok sorolni. Nem esik nehezemre meglátni a hibáimat. A „mind bűnösök vagyunk” mondat azonban többnyire ragasztószalagként funkcionál, amellyel betapaszthatják az elkeseredettek száját azok, akik képtelenek leemelni az adott hírességét a szívükben emelt piedesztálról. Csakis arról szól, hogy nem tulajdonítanak akkora súlyt az illető bűnének, mint szükséges volna, s nem is azért, mert nem érzik, hogy mondjuk a házasságtörés bűn, hanem azért, mert az ő perspektívájukból megbocsátható addig, amíg híresség követi el.

És szögezzünk le még egy kényelmetlen igazságot: nem minden bűn esik ugyanolyan súllyal a latba. Aki ezt állítja, az nem olvasta a Bibliát. Marty Foord írta egy cikkében, hogy Jézus szálkáról és gerendáról beszél, nem gerendáról és gerendáról. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki, milyen szándékkal, mennyire tudatosan követ el valamit.

Miről ismerszik fel a valódi bűnbánat?

A blogbejegyzés megjelenése után néhány órával a szóban forgó személy is megszólalt és kiposztolt néhány sort bocsánatkérés gyanánt. Nem látok a szívébe, így nem tudom megítélni, hogy milyen mértékű alázat és bűnbánat lakozik most benne. Annyit tudok: kínosan ügyelt rá, hogy ne nevezze meg a konkrét bűnt és hogy rossz döntésekre hivatkozzon, ”melyek miatt” bűnt követett el. Ez egy teljesen értelmezhetetlen mondat, amelynek a lényege tulajdonképpen a felelősséghárítás. Azt sem tartom szerencsésnek, ha „kedvesek” megszólítással indul és „szeretettel, xy”-nal zárul egy elvileg mélyen bűnbánó írás. „Háttérmunkára van most szükség, rendezésre, gyógyulásra.” Pontosan kinek van gyógyulásra szüksége? Őszintébb lett volna egy olyan megfogalmazás, amely rendelkezik alannyal is. Mert nem általánosságban beszélünk a témáról, hanem egy nagyon is konkrét helyzet kapcsán.

Nem ismerem az illetőt, ezért nekem személy szerint nem okozott csalódást. Viszont pozíciójánál fogva nagyobb felelőssége van mindenkinek, aki valamilyen formában szerepel, legyen lelkész, tanító vagy zenész. Amikor botrányba keveredik, a keresztény közösségre hoz szégyent. Ez pedig hívőként meglehetősen sokunkat érint. Jogosak az érzéseink. Nem lehet csendre inteni a tömegeket annyival, hogy „mind bűnösök vagyunk”.

A borítóképet Rachel Coyne készítette és az Unsplash-ről származik.